Kortárs költészetünk egyik legtermékenyebb és legigényesebb költőjének három legutóbbi kötetéből – Áthalások (2017), Erotikon (2008), A változás memóriája (2012) – készített válogatást Tarján Tamás az Ünnepi Könyvhét alkalmából. Vagyis az utóbbi fél évtized parnasszista líráját reprezentálja a válogatás, ami úgy értendő, hogy mai témáit, zilált, bizonytalan, szétesett emberi világunk motívumait klasszikus formai keretek között ábrázolja. (Nyilván nem véletlen, hogy az általa alapított és szerkesztett folyóirat címe: Parnasszus.) Turczi István igen sok költői mintát tett magáévá az elmúlt évtizedekben, de legközvetlenebb elődjének mégis talán Vas István tekinthető. Turczi rendkívül tudatos formaművész, aki hatalmas mesterségbeli tudással, formakultúrával versel nagyon is mai, nagyon is profán témákat – például az erotika igézetében (Pornócsatorna; Vagina-dialógok; Nemi szerver). Számos alakzatban próbálja ki magát, mindenkor maradéktalan sikerrel, a legrafináltabb kötött formáktól a „faltól falig érő” prózaverseken át a blues-imitációig. Ugyancsak Turczi sajátja, hogy valóságos költői, irodalmi arcképcsarnok áll össze a verseiből, hiszen igen sok darabot dedikál elődeinek, kollégáinak (Kassák Lajos, Nemes Nagy Ágnes, Illyés Gyula, Weöres Sándor, Pilinszky János, Nagy László, Szilágyi Domokos, Baka István, Vas István és mások). Formaművészete éppen a formák sokaságának művelésében mutatkozik meg, és minden témájához adekvát formát talál. Teremtő és újraszituáló költő, eredeti mondandóját gyakorta remake formákban szólaltatja meg, nagyon is mai mondandóját klasszikus keretbe foglalja. Ehhez analizálja, fölbontja észleletét, majd a formai kritériumoknak, poétikai szabályoknak megfelelően újra összeilleszti – új és sajátos látványt hozva létre. Ilyen „preparált” módon jönnek létre jelentős versei (Poszmodell; A véletlen átírt történetei; Még maradjon minden; Két gyertya stb.). Turczi István lírai egója állandó kontroll alatt tartja tárgyait, motívumait; versvilágában az élménnyel egyenrangú szerepe van a tudásnak, a technikának, és miközben csakugyan érzékeny lélek, aközben profi verselő, mestere a formáknak, ahogy a Nyugat nagy nemzedékeinek költői voltak. Lényegében ezt a magyar lírahagyományt folytatja, gondolja tovább és variálja Turczi István. A kötethez a válogató Tarján Tamás írt elemző utószót. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"