A közel negyvenéves műfordítói pályája csúcsán álló Báthori Csaba többször nyilatkozta, hogy számára nem létezik egyetlen műfordítói alapállás, mindenkor a célnyelv és az adott költői természete, művének jellege határozza meg, milyen mértékű legyen a formahűség, milyen intenzitású legyen a mondandó gondolati és érzelmi tartalmának megfeleltetése. Új versfordítások alcímet viselő kötetének ajánlásában olvasható: „A versfordítás kaland, kérdezés, ködszurkálás, teljes lelkesedés, részleges találás, önfeladás és belső érlelődés…” Valóban, e vonások szinte mind együtt vannak a Színről színre anyagában, amely az ókortól a kortárs világirodalomig ad szemlét a világlíra ama pászmájáról, amelyen Báthori Csaba végigtekintett. A legkorábbiak a klasszikus római költők, Horatius és Catullus; az előbbitől a Carmina sorozat nyolc darabját magyarította, az utóbbitól két verset, köztük azt a Haláltáncot, amely Thomas Adés brit zeneszerző operája révén vált ismertté. Az újabb korokat olyan nagyságok reprezentálják, mint Pierre de Ronsard, John Donne, Goethe, Jakob Michael Reinhold Lenz, Alfred de Vigny vagy az amerikai költészet óriása, Walt Whitman. A 20 század, illetve korunk, a kortárs világlíra arcélét Jorge Luis Borges, a rejtélyes Fernando Pessoa, a színpadi munkáiról ismert Bertolt Brecht, azután Paul Celan, Sylvia Plath vagy a Nobel-díjas Wislawa Szymborska rajzolják ki. Szonett és elégia, szabad és szimultán vers, számos alakzat és versforma jelenik meg Báthori Csaba tolmácsolása révén, és még számosabb gondolat: Horatius bordalban fogalmazott életörömétől Pierre Jean Jouve barcelonai örömlányról szóló szonettjén át Szymborskának az emberi lét apróságait ironikusan tükröző szabad verseiig. A lengyel költőnő művei abból a szempontból is tanulságosak, mert nem egyben a verselés, a versírás lehetetlen nehézségéről vall (Ötlet; Saját versemhez; Felhők); Báthori Csaba átültetései pedig a műfordítás műhelygondjaival való szembenézésről árulnak el sokat. Mivel a műfordító maga is költő, a lírai véna is segítségére van munkájában, éppen úgy, ahogyan Kálnoky László írta: „Saját vérét töltögette idegen erekbe”. Báthori Csaba a maga lírikus alkatát ugyancsak hozzáteszi a fordítandó mű tartalmi és alaki jellegzetességeihez, hogy a legtisztább magyarsággal szólalhasson meg a világirodalom „nagy költészete”. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"