Báthori Csaba költészete a Babits-líra nyomdokain halad, oly annyira, hogy önálló kötetben adta ki Babits-parafrázisait (2006). Kezdettől fogva a világ és a létezés alapkérdéseivel foglalkozik, éspedig a gondolkodó érzékenységével és az entellektüel hajlékonyságával, hogy minél plasztikusabb képet alkothasson az emberi világról, annak gondolati, érzelmi és transzcendens dimenzióiról. A Válogatott és új versek 1986-2016 alcímet viselő kötet az önálló verses kötetek megjelenésének időrendjében ad méltóképpen bő áttekintést Báthori Csaba lírikusi munkásságáról. A költő egyformán mestere a miniatűr formáknak (Pávaszemek; Rózsafüzér) és az összetettebb kompozícióknak (Esentia hungarica; Szamárbőr) – e vonásai már megmutatkoztak első kötetében is (Holtverseny, 1992). A válogatás a költő eddig megjelent hét kötetéről ad áttekintést, míg az utolsó ciklus (Új versek) a legutóbbi esztendők terméséből nyújt ízelítőt. Mind a régebbi, mind az újabb keletkezésű darabok arra mutatnak, hogy Báthori Csaba versvilága szinte végtelen spektrumú, a kocsmák jelképezte emberi mélyvilágtól (Alkohol) az édesapja elsiratásán (Másik József, másik Mária) át a tárgyi világ objektív megjelenítéséig (Költözés után). Az emberi létezés minden vonatkozásáról van mondanivalója, és ezt rendre objektív, szinte leíró módón teszi, például a fürdés részletező leírása útján jut el a tisztítótűz gondolatáig, a lélek megtisztulásának belső igényéig és nagy feladatáig (Tisztítótűz). De a létezés bármilyen kicsinyke mozzanatát verseli meg, mindenképp az élet alapkérdéseihez jut el (Elvont; Esti séta; Több a semminél; Est és hajnal között; Feltörni a csendet). Miközben leírja a világot, folyton kérdez is, izgalmasan, felkavaróan és elgondolkodtatóan. Mintha az objektív ábrázolással kissé el is fedné a mélyben megsejtett drámát, a lappangó lényeget (Istenek útvesztője), hogy aztán kérdése annál fölkavaróbb legyen. A költő mélyre tekintő, mégis panorámát befogni képes világszemlélete objektív képekben jelenik meg az olvasó előtt, és rendre érzékelteti a valóság felszíne alatti drámák moraját, hogy aztán föltegye a maga kérdéseit, mondván: „Tudom, a kérdés maga az igazság” (Ezerjó). Báthori Csaba -- miként példaképe, Babits -- poeta doctus, számos versformát alakít a maga mondandójához, hogy kérdéseit minél hatásosabban tehesse föl: „Angyalt érintesz kinn és önmagadban: / bársony az ujjad hegye mint a köldök. / És mégsem tudod, való vagy valótlan / s hogy mást ígért-e egykor isten, ördög” (Vertikális vers). Báthori Csaba harmincévnyi költői pályájának összegző áttekintése a kötet, egyben a kortárs magyar költészet igen fontos teljesítménye. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"