A 20. századi francia költészet különleges alakja, a prózaverseiről ismert Henri Michaux bőséges hagyatékának megjelentetésében nagy szerepe van a fordítónak, Juhász Katalinnak, aki a belga származású, főként azonban Párizsban élő költő-festő gazdag grafikusi munkásságának azt az oldalát mutatja be, amely révén ún. „michaux-i” jelenséggé válhatott. A tus kínálta fekete-fehér univerzumban megjelenő, antropomorf jelekből összeálló „deogramma-kompozíciójáról” a művész így ír utószavában: „Megragadni mindinkább elvonatkoztatva, megragadni a hajlamot, megragadni a hangsúlyt, a viselkedést, a teret. megragadni ami fenntart. Mi menekülhetne meg egészen a jelektől? Megragadni: lefordítani.” A bevett művészeti irányzatoktól ódzkodó avantgárd művész a belső emberi megismerés útját járja, gondosan őrizve alkotásai tisztaságát a verbális közeg torzításaitól. Épp ezért minimális szövegkíséret járul az egész oldalas rajzokhoz, amelyek töredezettségükben is koncentráltan hordozzák a machiux-i bölcsesség teljes világát az élet mulandósága felett érzett fájdalomtól a „szellemi felsőbbrendűség örömmámoráig”. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"