Ismét verseskötettel jelentkezik a hazai amatőr líra egyik legelhivatottabb, szüntelen alkotó képviselője, Varga Patrícia. Bár az összeállításban szereplő költemények újak, sem a formai megoldások, sem a stílus, sem a téma nem változott. A szerző most is a - helyenként meg-megbicsakló - klasszikus rímképletet, a szabályos versszakokat, a feszesre szabott(ra tervezett, de alkalmanként széteső) belső ritmust preferálja, amelyekben nem más manifesztálódik, mint az őt szünet nélkül foglalkoztató szerelem, annak minden keserédes kínjával-gyönyörével, változó arcaival, feszülő ellentmondásaival. Talán a túlcsorduló szenvedély zilálja szét verseiben a nyelvtani szabályokat és a helyes szóhasználatot is: "Szerelem, az világos, vidám lelkesedéssel. / A szerelem nehéz leírni, amit úgy hívnak szerelem, / a hangsúlyt, hogy is működik a végtelen érzés, mint egy folyó a szeretet folyója a szenvedély" (Szerelem); vagy "Égett valami a szívemben, / Égett, s meleget árasztott az érzés / a lelkemben, szelek szárnyán jöttél, / s susogtak lágy dallamok, akkor még / nem tudtam, ha szeretni foglak a / fájdalmakkal harcolok." (Égett). A versfüzért most egy - valószínűleg fiktív - szerzőtárssal, Urartu Menuával jegyzi a költőnő. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"