A szerző Észak-Erdélyben dolgozott sebészorvosként, de a Ceauşescu-diktatúra idején Magyarországra szökött, és némi kitérő után Nógrád megyében telepedett le, itt folytatott háziorvosi praxist nyugdíjazásáig. Immár nyugdíjasként érezte meg magában a költő szándékot, hogy önmagát a fénylő gyertyához hasonlítsa, s e gyertya cseppjeit tartja verseinek. Két ciklusba sorolta kötete darabjait; az elsőben (Üzenetek) lényegében az elhagyott szülőföld, Erdély emlékét idézi. Vallomásos hangú, nagyon rímes versekben emlékezik meg a hepehupás Szilágyságról, fölidézi gyermekkorát, életének emlékezetes epizódjait, kedves és szomorú emlékeit, megénekli családja tagjait édesanyjától kis unokájáig. Egészében véve az Üzenetek ciklus számvetés a sorsával: "Életem rosszul sikerült. / Sorsom - nem az, amit hittem - / De azért tovább cipelem. / Nehéz sorsom. Megbékéltem" (Vallomás). A második ciklus (Szerelemmorzsák) éppen az, amit a címe ígér: emlékezés a szerelmekre, végső soron a férfi-nő kapcsolat érzelmileg legintenzívebb kötelékét bogozgatja. Itt is a vallomásos hang a mérvadó, a versek erős érzelmi töltésűek, sokszor szinte föllángolók, de néhány darabja elégiába hajlik. Összességében Székely Ferenc szerelmes versei a naiv líra körébe sorolhatók (Szerelmes suttogások; Kuncsorgó - bugyuta rímek; Óhaj-sóhaj stb.). A páros vagy keresztrímes strófákba szedett vallomások érzéseinek őszintesége kétségbevonhatatlan, helyenként a szerző naivitása is megkapó tud lenni, de mindeme vonások nem feledtethetik a versnyelv sutaságát, a poétika, a verstechnika ismereteinek hiányosságait: "Az életem csak kín - / Zaklatott nappalom - / Vágyas éjjeleim - / Gyógyítsd meg ANNGYALOM!!" (Bugyuta rímek). "www.kello.hu © minden jog fenntartva"