„Az értelmes olvasó, ha alaposan áttanulmányozta példatárunkat, hozzáfoghat az ön- és közhasznú, magyaros csonkításhoz. Ha író, önheréljen, ha netán szerkesztőnek készül, addig is, amíg élő húsba vághat, gyakorolja kése pontosságát a védekezni nem tudó klasszikusokon. Segítsen azon a tarthatatlan helyzeten, hogy például Kölcsey és Arany eddig még nincs delfinesítve. Pedig az előbbi a Hymnusban nyilvánvalóan megsérti egy baráti, sőt testvéri nép érzelmeit, mikor – a különben is kétes egzisztenciájú – Istent, oppardon, istent azzal vádolja, hogy „most rabló mongol nyilát zúgattad felettünk!”. Az utóbbi pedig nem röstellte azt írni Petőfiről: „vad kozák a láncsát hű szívébe tolá, / vagy fejszével ütötte agyon buta oláh?” (Részlet a kötetből) 1973-tól született írásokat olvashatunk ebben a kötetben. A mindig valamilyen okból, de működő cenzúráról. A több mint 5 évtizede keletkezett írások sajnos, ma még sokkal aktuálisabbak, mint amikor íródtak! Ez a szomorú valóság. De Szörényi László annyi humorral, iróniával ismertet meg bennünket a (főleg a szocializmus alatti) cenzúrával, hogy  bár sírhatnékunk támad, mégis nevetünk. Az NKA támogatásával.