Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
Bevált recept alapján főzte ki most harmadik részéhez érkező, kiskamaszoknak szóló misztikus kalandregényszériájának alapkoncepcióját Bessenyei Gábor: gyerekszereplőket ereszt össze istenekkel (méghozzá magukkal az ógörög klasszikus karakterekkel), dramaturgiailag egyenrangú felekként. A történet előzményében ismerhettük meg Marcellt, a legjobb barátját Eriket, és Erik fékezhetetlen természetű, boglyahajú mostohatestvérét, Adriát, akiknek a múltba kellett visszautazniuk azért, hogy fülön csípjenek egy rossz útra tévedt istent. A pajtások furfanggal és nem kevés bátorsággal, szerencsével ki is korrigálták az időzavart, s annak rendje-módja szerint visszatérnek szeptemberben az iskolapadba. Vagyis nem egészen: Marcell helyett ugyanis - aki egy ókori spártai kiképzőtáborban maradt - valaki más tért vissza velük a jelenkori Magyarországra. Míg Adria és Erik ennek a rejtélynek próbál a végére járni, addig Marcellnek nagyon keményen kell állnia a sarat a múltban, hisz maga a háború istene, Árész készül belőle csúcskategóriás harcost faragni. Ezeknél azonban jóval jelentősebb események is készülőben vannak: minden jel szerint háború fog kirobban a nyugtalankodó istenek és Zeusz között, aki a múlt-jövő anomália kiküszöbölésén dolgozik. Vajon mi lesz a történetben a három gyerek szerepe? Kiderül a kötet fináléjában. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Bessenyei Gábor (1985-)

Az Olimposz legyőzése 3. A háború lelke

Borító ár
3 299 Ft
Aktuális online ár
2 540 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bessenyei Gábor (1985-)
ISBN
9789634572671
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
418 o.
Kiadó
Könyvmolyképző K.
Cikkszám
3001033047
Alcím
Az Olimposz legyőzése 3.
Sorozatcím
Kaméleon könyvek ; 2063-6121

Darabszám