Az első reformországgyűlés évében, 1825-ben megjelent Zalán futása egy csapásra híressé, az ország első számú költőjévé tette Vörösmartyt. A műben a honfoglalást megéneklő nemzeti hőseposzt ünnepelték a kortársak, noha ma már egyre világosabb, hogy az író lesújtó kritikát mond benne kora nemesi elitjéről. A kezdetben valóban hősies és nemes lelkű honfoglalók az ország birtokbavételével, a harc előrehaladtával mind hatalomittasabbá és vérszomjasabbá válnak, velük szemben ellenségeik érdemlik meg az olvasó szánalmát. E kétarcú, sötét világ ellenpólusát Ete és Hajna tündérmesébe illő, idilli szerelme, az igazabb, jobb, emberibb élet egyetlen lehetősége jelenti. A mű hömpölygő epikuma, emelkedett nyelvhasználata, romantikus szimbólumrendszere igen nehézzé teszi olvasását, éppen ezért a kötet végére biggyesztett mindössze másfél oldalas szómagyarázat mellett elkélt volna egy tartalmasabb útmutató is kísérőül. A középiskolai és nagyobb általános gyűjtőkörű könyvtárak gyakran kölcsönzött példányai közé érdemes elhelyezni.