VI. (Bölcs) Leó kelet-római császár Taktikája nagy hírnévre tett szert, mint az első olyan forrás, amely leírást ad a honfoglaló magyarok hadművészetéről. Valójában a mű a bizánci hadművészet – Maurikiosz Sztratégikonján alapuló, azt továbbfejlesztő – enciklopédiája, melyből a 6–10. század közti időszak egész hadtudományi fejlődését láthatjuk. A híres XVIII. rendelet, amely a barbár népek közt a magyarokat is leírja, csupán a nagy egészen belül egy színes és fontos kép, melyben persze a 6. századi türkökre és a honfoglaló magyarokra vonatkozó ismeretek össze is mosódnak. Ez azonban nem kisebbíti a mű páratlan jelentőségét a teljes korszakra és az egész európai-levantei világra vonatkozóan. A kötet a középgörög nyelven íródott bizánci forrást teljes terjedelmében közli és nyújt fordítást, valamint szakmai magyarázatot a magyar olvasó számára. A fordítás Fehér Bence munkája, amelyet a mű szövegtörténeti és tartalmi értelmezését egyaránt segítő jegyzetek, értő bevezető, továbbá a katonai szakkifejezéseket és a szöveg forrásait tartalmazó mutatók egészítenek ki, részint szintén Fehér Bence, illetve Kákóczki Balázs tollából. A Corpus Fontium Antiquitatis Hungaricae újabb kötete a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem összefogásával jött létre, sok évre visszanyúló közös őstörténeti kutatásuk eredményeként. A nemzetközi szerkesztőbizottsággal rendelkező sorozat a korai magyar történelemre vonatkozó elbeszélő forrásokat teljes terjedelmükben, a kútfők eredeti nyelvén és modern magyar fordításban nyújtja az olvasó kezébe. A pontos értelmezést gazdag jegyzetapparátus és kiegészítő tanulmány segíti.