Végső stációm

A prózaíróként ismert és elismert Mátyás B. Ferenc az ezredforduló után jelentkezett versekkel, mintha a számvetésre alkalmasabb műfajnak tartaná a lírát. E verses kötete mindenképp emlékezés, mérlegkészítés, hagyatkozás – ahogyan a címe is pontosan jelzi. A címadó vers kulcsfontosságú sorai – „sorsom hát sorvad”, illetve „lyukat hallgatok hát / a csendben” – a lemondás gesztusát hordozzák. A kötetet záró költemény (Utolsó látogatásom Kolozsváron) pedig egyértelműen a búcsút jelenti, nem a nosztalgikus emlékezést, hanem a belenyugvást a befejezésbe: „ifjúságommal találkozni / könnyed látszatokra vágytam / de lelkem már nem tágulhat tovább”.