Szokásától merőben eltérően, e kötetéhez hosszú előszót, írói vallomást mellékelt a szerző. Ha nem lenne az előszó, az eddigi életműben járatos olvasó persze akkor is ráhibázna, hogy valami egészen különös, ritka műélmény birtokába jutott. A tizenkét elbeszélésben látszólag nincs semmi közös, ha csak az nem, hogy mind különböző, egymástól távoli helyszínen, egymással semmi kapcsolatban sem lévő szereplők közt játszódik: Genfben egy kórházban és egy mentős lakásán; Rómában egy latin-amerikai emigráns családi körében; egy New Yorkba tartó repülőgépen; a Pireneusokban stb. A hősök is egészen mást cselekszenek: ki csak arra vár, hogy szentté avassák; egy másik meghalni érkezik diákkora színhelyére; egy harmadik egyszerűen csak alszik a repülőgépen és semmi mást nem tesz (épp csak leszálláskor, a novella végén felébred). És a műveknek mégis valami igen szerves, igen mély közük van egymáshoz: az egyikben elhangzik egy kulcsmondat: "Azt álmodtam, hogy rólam álmodik". Álmokról és álomszerű látomásokról van szó, amelyek azonban roppant realistán, veristán vannak előadva, kidolgozva, épp csak egy hajszálnyi eltérés van bennük a valótól; épp csak egy kicsit, egy alig észrevehető gesztussal elidegenítettek, álomba emeltek. És mindegyikük igazi tartalma az, hogy a szereplők is, az a világ is, amelyet képviselnek, amelybe belenőttek és amelytől nem szabadulhatnak, múlóban van, épp az elmúlás határán. A halál, a meghalás novellái a "vándor" novellák, azé a halálé, amelyről még nem lehet tudni, amelynek még senki sem ébredt tudatára, de amely már itt van, és minden erre utal. Az író e novellákkal megírta egyik legnagyobb, korábbi alkotásaitól szinte mindenben különböző, azok főbbjeivel csak irodalmi rangban egyező fő művét. De ezt sem lehet biztosan tudni: csak sejteni, megérezni, "megálmodni". Csodálatos kötet, ritka irodalmi szenzáció, minden igazi olvasónak melegen ajánlandó. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"