A pályatárs Petrőczi Éva a kötet utószavában így szól Kocsis Klárához: „dolgos életen át nem rissz-rossz kis vershímzéseket fabrikáltál, hanem kristálykemény gyémántsorok nagyasszonya voltál és vagy”. Innét is adódik, hogy a kötet verseinek szinte mindegyike katartikus hatású, részint a mondadója kikezdhetetlen tömörsége, részint képvilága határozott érzékletessége okán. Ahogyan a tartalom csakugyan egységes és kristálykeménységű lesz, úgy a forma is kristályalakot ölt. Verseiben kendőzetlenül jelenik meg a jelenvaló élet megannyi sötét, fölkavaró képe (néger dal), ugyanakkor szemérmes gyöngédséggel, tartózkodó szeretettel fordul hozzátartozójához, anyjához (cinege).