A koreai klasszikus költő fordítója, Pál Dániel Levente egyetlen mondatban ragadta meg Kim Daljin lírájának lényegét: „verseiben a buddhista filozófián és tanításokon alapuló, a belső intuíciót gazdagon használó nyelven próbálta megragadni a természet lényegét, változását és állandóságát”. Már a kötet három fejezetének címe (Szirmok; Eső; Után) is a természet ciklikusságára utal, az állandóság és változás dialektikájára, ahogyan a természet jelenségeiben mindenkor együtt van az időtlenség, a kozmikus állandóság, valamint a folytonos elmúlás és megújulás. Versei az ázsiai festők finommívű növényképeit idézik: „Csillog a kertben az álmos június, / jámbor szellő szökken ágról ágra, / a datolyaszilvafák szelíden bólogatnak” (Éretlen datolyaszilvák).