Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Az elsőkönyves szerző történelmi regénye az 1523-as szávaszentdemeteri csatát középpontba állítva dolgozza fel a Mohácsi csatát megelőző időszak török-magyar háborúskodásának történetét, amikor - részsikereket elérve - néhány évre még sikerült feltartóztatni az Oszmán Birodalom előretörését a Dunánál. A kisregény prológusa 1521-ben játszódik, amikor elesik Nándorfehérvár, a legfontosabb déli erősség és ezzel megnyílik az út a török elől egészen Budáig. Ugyanekkor három zsoldos vitéz, az olasz Rafalel Taldi, a lengyel Sebastian Stupniczky és a magyar Kendi Péter Itáliában kalandozik, ahol a francia király és a német-római császár állandósuló összecsapásai közepette tanulják ki a hadművészetet. A bátor és nemes vitézek két év múlva Pétervárad falainál bukkannak fel, ahol csatlakoznak a új magyar fővezér, Tomori Pál érsek seregéhez. A távlatos gondolkodású főpap tisztában van vele, hogy a hagyományos nemesi felkelés már nem képes felvenni a harcot a törökkel, így örömmel fogadja a három tapasztalt katona felajánlkozását, akik aztán a Ferhát pasa, a nándorfehérvári parancsnok által vezetett nagy sereg feltartóztatásában szerezhetnek érdemeket. A történeti szakmunkákat is felhasználó, realista stílusú elbeszélés a három főhős alakján keresztül teszi kézzelfoghatóvá a korabeli háborúskodás valóságát, miközben a nagyobb léptékű történelmi folyamatokat is érzékelteti. Bár a kötet tartalmaz néhány vaskosabb kiszólást és jó sok véres csatajelenetet - a fiataloknak is ajánlható. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
Vadász Szilárd

Szablyák tánca

Aktuális online ár
3 276 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Vadász Szilárd
ISBN
9789630848091, 9789630848107
Egyéb szerzőség
Baracskai András (ill.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2012
Méret
21 cm
Kiadó
Magánkiad.
Cikkszám
3000214421
Alcím
őrtüzek

Darabszám