Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Vitán felül áll, hogy József Attila Szabad ötletek jegyzéke című műve a magyar irodalom egyik legellentmondásosabb alkotása, amely mégis arra hívja meg olvasóit, hogy az együttérzést megadva, kellő tapintattal, mégis teljes odafordulással pillantson bele a jegyzeteket készítő beszélő gondolataiba. József Attila 1936 májusában vetette papírra a Szabad ötletek jegyzékét, egy időben a Dunánál című versével, s talán keresve sem találnánk nagyobb kontrasztot, mint ami e két szöveg között látható. Tapintható a feszültség, ami a világ rendjét stabil alapokon álló rendszernek tekintő vers és a káoszt, a lélek és a személyiség őrületbe vegyült összetettségét láttató szöveg között feszül. A Szabad ötletek jegyzékét így vannak, akik orvosi dokumentumnak József Attila és Gyömrői Edit között, az analízis során alkalmazott eljárás részének tekintik, mások amellett érvelnek, hogy jól megkomponált irodalmi alkotással van dolgunk, amely egy ilyen szabad asszociációkra épülő analízis folyamatát vinné színre. A kérdést a maga teljességében nem lehet eldönteni, s talán ez adja a Szabad ötletek jegyzékében rejlő feszültséget, azt a feloldatlanságot, ami olyan izgalmassá teszi kilencven év távlatából is. A szöveg először a szabad asszociációk láncolatát viszi végig, melyben a szavak hangzósága, összecsengése, vagy jelentésbeli hasonlósága játssza a főszerepet; majd a második felében éles váltás következik be és a beszélő elkezdi magát és a korábbi szövegét is elemezni, vagyis egy szinttel kintebb lépve egyfajta metareflexív pózt ölt magára, miközben mégis megmarad az analitikus keretek között.

Szabad ötletek jegyzéke

József Attila (1905-1937)

Borító ár
6 999 Ft
Kötött ár
6 299 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
József Attila (1905-1937)
ISBN
9786156745620
Egyéb szerzőség
László Márk (1990-) (ill.);Vadai István (1960-) (utószó)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2025
Egyéb információk
119 o.
Kiadás pontos dátuma
2025.11.25
Kiadó
Troubadour Books
Cikkszám
3001096366

Darabszám