Vitán felül áll, hogy József Attila Szabad ötletek jegyzéke című műve a magyar irodalom egyik legellentmondásosabb alkotása, amely mégis arra hívja meg olvasóit, hogy az együttérzést megadva, kellő tapintattal, mégis teljes odafordulással pillantson bele a jegyzeteket készítő beszélő gondolataiba. József Attila 1936 májusában vetette papírra a Szabad ötletek jegyzékét, egy időben a Dunánál című versével, s talán keresve sem találnánk nagyobb kontrasztot, mint ami e két szöveg között látható. Tapintható a feszültség, ami a világ rendjét stabil alapokon álló rendszernek tekintő vers és a káoszt, a lélek és a személyiség őrületbe vegyült összetettségét láttató szöveg között feszül. A Szabad ötletek jegyzékét így vannak, akik orvosi dokumentumnak József Attila és Gyömrői Edit között, az analízis során alkalmazott eljárás részének tekintik, mások amellett érvelnek, hogy jól megkomponált irodalmi alkotással van dolgunk, amely egy ilyen szabad asszociációkra épülő analízis folyamatát vinné színre. A kérdést a maga teljességében nem lehet eldönteni, s talán ez adja a Szabad ötletek jegyzékében rejlő feszültséget, azt a feloldatlanságot, ami olyan izgalmassá teszi kilencven év távlatából is. A szöveg először a szabad asszociációk láncolatát viszi végig, melyben a szavak hangzósága, összecsengése, vagy jelentésbeli hasonlósága játssza a főszerepet; majd a második felében éles váltás következik be és a beszélő elkezdi magát és a korábbi szövegét is elemezni, vagyis egy szinttel kintebb lépve egyfajta metareflexív pózt ölt magára, miközben mégis megmarad az analitikus keretek között.