Kávéház belső, Rejtő jobb oldalon egy asztalnál ül, előtte papírlapok teleírva, az asztalon még egy üres konyakos pohár és egy csésze kávé, amiben még látszik egy kevés… Bal oldalon pár ember (férfiak és nők vegyesen), akik izgatottan várják, hogy odamehessenek a „Nagy Íróhoz”, akihez épp egy pincér lép oda, és ezt mondja: „Uram, az írók megérkeztek” – ez a jelenet látható a Korcsmáros Pál képregénystílusában tervezett könyvborítón. Az előtér főszereplőjét ismerjük, a háttérben zajongó „írók” csoportja viszont magyarázatra szorul. Legjobb, ha folytatjuk a megkezdett párbeszédet: „Tényleg? Ne mondja. És mit akarnak?” A pincér egy listát nyújt át. „Valami pályázatra küldött történetek, amelyek hamarosan meg fognak jelenni.” – Itt ismét megszakítjuk a jelenetet. Történt ugyanis a Smaragd Kiadó berkeiben, hogy Wágner Szilárd szerkesztő feltette magában a kérdést: vajon elveszett-e az az örökség, amit Rejtő (Reich) Jenő és kortársai teremtettek meg a második világháború előtt a magyar irodalomban? Olyan történetek születtek ekkor, amelyek kizárólag a közönség szórakoztatását szolgálták – ahogy Rejtő fogalmazott: „ahol az úri közönség táncol”. A gondolatot tett követte és a „Nekivág” irodalmi pályázatra számos mű érkezett, amelyek mindegyike a jellegzetes rejtői humort igyekszik életre kelteni. Tizenhét szerencsés szerzőt (köztük négyen P. Howard példájára írói álnévvel) választott ki a zsűri