Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Az ADHD-s gyerekek tele vannak kíváncsisággal, energiával és olyan egyedi nézőpontokkal, amelyek különlegesen értékessé teszik őket. Megfelelő támogatással és megértéssel szárnyalni tudnak, és megtalálják a saját útjukat a tanulásban és a kapcsolatokban. A szeretetteljes környezet, a türelem és a kis lépésekben való haladás csodákat tesz velük. A szülők mindezzel tisztában lehetnek, azonban felmerül a kérdés, hogy mindezt miként lehet a hétköznapok során megvalósítani. Dr. Sófi Gyula gyakorlati tanácsokat magában foglaló könyve éppen erre ad választ, vagyis hogy mit tehetnek a szülők az ADHD-s gyermekekért. A szerző leszögei, hogy „ez az olvasmány nem tankönyv, hanem útitárs. Segít megérteni, hogy az ADHD nem kudarc, hanem más idegrendszeri hangoltság – és hogy a szeretet, a humor és a kitartás gyakran többet gyógyít, mint bármely recept”. A tíz fejezetből álló könyv bevezető részéből megtudjuk, hogy mi is valójában az ADHD. Ezt követően az első jelek és az érzelmi út, a „valami nincs rendben” érzésének feltárása foglalja el a könyv értekező részének első szakaszát.

Pörög, figyelmetlen, mégis csodálatos - Mit tehetek szülőként az ADHD-s gyermekemért?

Sófi Gyula (1967-)

Borító ár
5 490 Ft
Kötött ár
4 941 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Sófi Gyula (1967-)
ISBN
9786150252889, 9786150252896
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2025
Egyéb információk
177 o.
Kiadás pontos dátuma
2025.12.08
Kiadó
Generantis Medical Center
Cikkszám
3001097895
Alcím
mit tehetek szülőként az ADHD-s gyermekemért?

Darabszám