Őskor: egy falu a világ közepén, ahol az idő nem egyenes vonalban halad, hanem körbe öleli a helyet, akár a folyó, amely évente újra kiönt. Négy arkangyal őrzi a határait – Rafael, Gábriel, Mihály és Uriel –, miközben a történelem lassan beszivárog a határokon: háborúk, forradalmak, születések és temetések. Genowefa, a molnár felesége, az angyalát kereső Misia, a vad Kłoska és a néma Rossz Ember sorsa egyetlen nagy mítoszban fonódik össze: a lét, a bűn és a megváltás örök körforgásában Olga Tokarczuk regénye a világ teremtésének újraelbeszélése egy apró lengyel falun keresztül. Visszaemlékezések, álmok, fantáziák, szóbeszédek, elmondatlan történetek és inszomniás képzelődések teremtik meg ezt a világot, ahol minden él és jelent: a folyó beszél, az angyalok tévednek, a malom szíve úgy dobban, mint az univerzumé. Az Őskor és más idők nemcsak olvasmány, hanem zarándoklat egy helyre, ahol a valóság és a képzelet határa elmosódik – és amit ma is a világ közepének mondhatunk. OLGA TOKARCZUK (1962) a kortárs irodalom egyik legeredetibb és legkarakteresebb hangja, aki prózájában a mitikus gondolkodást ötvözi a modern érzékenységgel. Végzettsége szerint pszichológus. Egyetemi tanulmányai idején önkéntesként viselkedészavaros serdülők pszichiátriai gondozóintézetében dolgozott. Regényeiben a huszadik század végi Lengyelország társadalmi és spirituális átalakulásait a mindennapi élet apró rezdülésein keresztül ábrázolja. Nyelve lírai és pontos, elbeszélései gyakran mozaikos szerkezetűek, mintha a világot nem történetekből, hanem szimbolikus időrétegekből építené újra, amiben a valóság és a fantázia, a tudomány és a mítosz, a racionalitás és az intuíció egyaránt szóhoz jut. Tokarczuk 2018-ban elnyerte az Irodalmi Nobel-díjat (a 2019-ben odaítélt díjat), indoklás szerint „elbeszélői képzelete mindenre kiterjedő szenvedéllyel, életformaként mutatja be a határok átlépését”. Több mint ötven nyelven olvasható műveivel a közép-európai irodalom új, spirituális-realista hagyományát teremtette meg. Tokarczuk egyszerre kozmikus látású gondolkodó és érzékeny mesélő: írásaiban a modern ember elvesztett középpontját keresi – azt a helyet, ahol a létezés, a képzelet és az etika újra találkozhat egymással. KÖRNER GÁBOR (1969) fordító, lengyel és ukrán szakon végzett az ELTE-n. Fordításaiért 2000-ben megkapta az Európa Kiadó Zoltán Attiladíját. 1996—1998 között a JAK Világirodalmi Sorozatot szerkesztette. 1999-ben a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíjasa, 2006-ban Babits Mihály-ösztöndíjas volt. 2005- ben a Lengyel Köztársaság kulturális minisztere a Lengyel Kultúráért Érdeméremmel tüntette ki.