A festőként is elismert költő újabb verseskötete a társművészetek szintézisének, egymást keresztbe beporzó jótékony hatásának ékes példája. Láng Eszter egy finom selyemszállal szövi össze szavait és gondolatait: ez a lágy szőttes körbeveszi az olvasókat, és a zsongító természeti képek, a kozmikus mélység és kitettség egzisztenciális lecsapódása, illetve az érzelmek plasztikus kifejezései egymást űzik és hajtják a szövegekben, míg máskor egymással és más kortárs művekkel párbeszédbe lépnek. Az Ahol című költeményben a következőket olvashatjuk: „szétfolyt a festék / nyomukban hegyek völgyek / vizek születtek // varázslat fogott / álomidőben éltem / képedbe zártan // ecsetvonások / repítettek magasra / a csillagokig.”