A „folklorisztika területére tévedt irodalmár” meseelemzéseinek válogatott kötetében azt a régi módszertani hagyományt folytatja, hogy a Kárpát-medence mesekincsét irodalomi szempontból és jórészt a komparatisztika eszközeivel vizsgálja. Egyben folytatja példaképe, Honti János (1910-1945) filológiai és fenomenológiai megközelítésmódját, továbbá alkalmazza a hermeneutika, a narratológia, a kulturális antropológia friss eredményeit is, mert ezek az eljárások rendre új olvasatokat kínálnak. Bálint Péter szerint ugyanis a népmesék szerkezetileg, nyelvileg és funkcionálisan sokkal összetettebbek, sokrétűbbek, mintsem egyetlen olvasattal elintézhetők lennének.