A tizenhatodik század második felében terjedtek el magyar nyelvterületen a szórakoztató céllal íródott szerelmi történetek, az úgynevezett széphistóriák. Ennek a verses epikai műfajnak fő célja a gyönyörködtetés és az érzelmek kifejezése volt, történetük vezérfonala pedih igen hasonló: a főszereplő szerelmeseknek nehéz és kalandos akadályokat kell leküzdeniük, mígnem végül egymásra találnak. A jelen kötet négy ilyen széphistóriát tesz közzé. Az egyik ezek közül a zsáner egyik legismertebb, lírai szépségű darabja, Gergei Albert verses tündérmeséje, a História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról, amely nemcsak a magyar népmesei hagyomány része lett, de egyben ihletője Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeményének.