Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Kilencedik részéhez érkezett a Krúdy Gyula irodalmi munkásságát bemutató életműsorozat, amelynek szerkesztői nem kevesebbre vállalkoztak, mint - terveik szerint közel ötven kötet keretei között - a teljesség igényével közzé tenni az író terjedelmét tekintve is tiszteletet parancsoló életművét. A jelen mű a szerző által 1901 decemberétől 1902 decemberéig írt, tehát kerek egy esztendő alatt keletkezett elbeszéléseket foglalta kötetbe. Krúdy hihetetlenül termékeny alkotói korszakát élte, korabeli népszerűségét és sikereit tanúsítja, hogy (az akkor még igencsak fiatalnak számító, mindössze huszonkettedik évében járó) szerző publikációi helyet kaphattak az akkori legnevesebb lapok - mint például a Pesti Napló, a Művészvilág, a Magyar Hírlap, a Magyar Szemle stb. - hasábjain. Ezeknek nagy része most először kerül könyvben közlésre. A jegyzetekkel, megjelenési adatokkal, és egy ismeretlen szerzőségű, ám vélhetően Krúdy által jegyzett szöveg közlésével záruló kötetnek ott a helye az előzményei mellett az általános gyűjtőkörű és a középiskolai könyvtárak polcain. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Krúdy Gyula összegyűjtött művek 27. - Elbeszélések 10.

Borító ár
3 500 Ft
Aktuális online ár
2 800 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9786155603792
Egyéb szerzőség
Bezeczky Gábor (1955-) (gyűjt., jegyz.);Dobás Kata (1983-) (sajtó alá rend., jegyz.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Cikkszám
3001022189

Darabszám