A gyerekek nevelése, fejlesztése és oktatása olyan összetett feladat, amely mind a kezdő, mind a tapasztalt pedagógusoktól számos készség meglétét, emellett pedig rengeteg türelmet és naprakész tudást kíván meg. A folyamatos tanulás elengedhetetlen, hiszen bármikor előállhat egy olyan helyzet, amire nem vagyunk felkészülve. A pedagógiai könyvek olyan eszközök, melyek segítenek eligazodni a nevelés és oktatás kihívásaiban, megérteni a gyermekek viselkedése mögötti okokat és folyamatokat, és kézzelfogható támogatást adnak a mindennapokhoz – akár az aggódó szülők részére is.
A pedagógia a nevelés, oktatás tudománya; azzal foglalkozik, hogyan segíthetjük, támogathatjuk a gyerekek és a fiatalok személyiségének, képességeinek fejlődését, ismereteik bővítését.
Ennek a komplex rendszernek természetesen az iskolák, óvodák falain kívüli élet is a részét képezi, az óvodapedagógusokra, tanítókra és tanárokra azonban hatalmas teher nehezedik, ha munkájukat szeretnék lelkiismeretesen és a gyerekek egyedi szükségleteire igazítva végezni.
A kihívások száma ugyanis folyamatosan növekszik. A szakemberek munkája ma már nem merül ki a tananyag leadásában: az óvodapedagógusok egyre gyakrabban találkoznak olyan gyerekekkel, akik fejlődési vagy mentális zavarokkal, beilleszkedési problémákkal vagy kommunikációs nehézségekkel küzdenek. Munkájuk során nemcsak a játékos nevelés módszereit kell ismerniük, hanem érzékenyen kell reagálniuk a különböző családi háttérből eredő, egyedi problémákra is.
A tanárok számára egyre nagyobb kihívást jelent a motiválatlan vagy figyelemzavaros tanulók oktatásba történő bevonása, a különböző szociális háttérből érkező diákok egyenlő esélyű fejlesztése, felzárkóztatása, valamint a kamaszok érzelmi és mentális támogatása. Emellett az új oktatási módszerek, a digitális eszközök és a társadalmi változások is állandó alkalmazkodásra késztetik őket – ehhez pedig folyamatos önfejlesztésre van szükség.
A pedagógus szakma gyönyörű hivatás, melynek része az élethosszig tartó tanulás is. Ahhoz, hogy egy nevelő a képesítés megszerzését követően hosszú távon hiteles, eredményes és motivált maradjon, elengedhetetlen a szakmai fejlődés és az önreflexió – ehhez nyújtanak kiváló segítséget a pedagógiai könyvek, melyek tudományos megalapozottsággal, gyakorlati példákkal és új szemléletmódokkal támogatják a szakemberek mindennapi munkáját.
Egy jól megválasztott mű nemcsak új módszereket mutat be, hanem megerősítést is adhat a pedagógusnak, és segíthet jobban megérteni a gyermekek viselkedését, gondolkodását és szükségleteit. Legyen szó kisgyermekekkel vagy serdülőkkel való foglalkozásról, a szakmai tudás frissítése mindig megtérül.
Szerencsére ma már számtalan olyan könyv születik, mely hatékony segítséget nyújt a pedagógusok számára – lehetetlen lenne felsorolni mindazokat az élethelyzeteket, problémákat, melyeket a hasonló kötetek feldolgoznak. Íme néhány példa, hogy milyen helyzetekben munkafolyamatokban jelenthetnek ezek a könyvek értékes segítséget.
Játéktervek bölcsiseknek: A legkisebbek számára készült könyvek segítenek a fejlesztő játékok strukturált megtervezésében, a mozgáskoordináció, a szociális készségek és a beszédfejlődés támogatásában – jó példa erre Hegedűsné Tóth Zsuzsanna Játékra hangoló című kötete.
Alternatív pedagógia: A hagyományos oktatási keretekből kilépve a Waldorf- vagy a Montessori-módszerek bemutatása új perspektívát nyithat a tanítók és szülők számára is, különösen, ha a gyerekek nem illeszkednek be jól a klasszikus iskolai keretek közé.
Kisgyermeknevelés a 21. században: Olyan könyvek, amelyek a modern kihívások – például a képernyőhasználat, a családi szerkezetek változása vagy a túl sok inger hatása – figyelembevételével segítenek korszerű nevelési módszereket alkalmazni.
Tinédzserek lelki élete: Bár Lisa Damour A kamaszok érzelmi élete című kötete elsősorban a szülőkhöz szól, a gyerekekkel naponta 6-8 órát eltöltő pedagógusok is profitálhatnak abból, ha egy kicsit jobban megértik a serdülőkor pszichológiáját.
Mindfulness a nevelésben: A tudatos jelenlét, az adott pillanat megélése egyre fontosabbá válik az oktatásban is. A mindfulness technikák alkalmazása segíthet a gyerekeknek a stresszkezelésben, koncentrációjuk javításában, de a pedagógusok számára is hasznos eszköz lehet a kiégés megelőzésére – ebben segíthet Mellár Mezei Anita Mindfulness ABC című kötete.
A nyelvtanulás hatása: Az idegen nyelvek tanulása nemcsak kognitív, hanem személyiségfejlesztő hatással is bír. Az ilyen témájú könyvek, például Rácz Edit Nyelvkönyvek nevelési potenciálja című kötete segítenek jobban kihasználni a nyelvoktatásban rejlő pedagógiai lehetőségeket.
A játék mögött rejlő okok felismerése: A játék nem csupán szórakozás – ez a fejlődés fontos eszköze, emellett azonban mögöttes jelentése is lehet. Jó példa erre Kerekes Valéria műve, A gyermekek játéka és ami mögötte van.
Mentális zavarokkal küzdő gyerekek nevelése: Az ADHD, az autizmus, de a szorongás is olyan tényező, ami különleges odafigyelést igényel, sőt, fontos az is, hogy a pedagógusok a korai jeleket is felismerjék – ebben segíthet például a Kórházból suliba című kötet is.
Óvodai mozgásfejlesztés: A mozgásfejlesztés nemcsak az egészségmegőrzés, hanem a kognitív képességek és a tanulás alapfeltétele is. A témában készült kiadványok, így Farkas Adrienn Mozgolódó könyvei segíthetik a pedagógusokat abban, hogy játékos formában építsék be a mozgást a mindennapokba – évszaktól függetlenül.
A pedagógiai könyvek mind a kezdő, mind a tapasztalt pedagógusok, sőt, a nevelésben érintett szülők számára is rendkívül hasznos olvasmányok. A KELLO kínálatában szinte minden probléma felmerülése esetén találunk olyan kötetet, melyből egy kis erőt nyerhetünk – keressük meg a számunkra leghasznosabb olvasmányokat.
Borító ár: A könyvön szereplő, a könyv kiadója által meghatározott ár
Korábbi ár: Az árcsökkenés alkalmazásának első napját megelőző legalább 30 napon belül alkalmazott legalacsonyabb ár
Aktuális online ár: A rendeléskor fizetendő ár
Várható ár: Az első megjelenéshez kapcsolódó várható online ár
Kötött ár: Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) módosítása alapján a 2024. október 1-je után megjelent könyvekre a megjelenéstől számított 365 napon belül a törvényi előírások szerint legfeljebb 10% kedvezmény adható.
A kedvezmények igénybevételéhez írja be a PEDIG weboldalon található webshop kódot a KELLO Webáruházba történő regisztráció során.