Régóta vita övezi a kötelező olvasmányok kérdését. Míg egyesek úgy gondolják, a János vitéz, az Egri csillagok, A Pál utcai fiúk vagy Az arany ember nélkül nem nőhet fel magyar, a szélesebb nyilvánosságban és a szakértők közül is sokan úgy látják, hogy a kötelezők nagy része a mai gyerekek, kamaszok számára megfoghatatlan, és azt a célt, hogy megszerettesse velük az olvasást, nem tudja elérni. A „kötelezők” ugyanis gyakran olyan történetet mesélnek el, amelyek nagyon távol állnak a mai gyerekek, kamaszok érdeklődési körétől, a történetek helyenként sziruposan érzelgősek, máskor túlságosan nyomasztóak, a szereplők nagy része – mai diákszlenggel élve – cringe, vagyis ciki, kínos, „gáz” karakter, ráadásul a 19. századi, de a későbbi szövegek nyelvezete is jelentős részben nehezen érthető a számukra, nem is beszélve a sokszor végtelennek tűnő leírásokról.