Hányadán állunk Toldi Miklós rezilienciájával? Helikopterszülő-e özvegy Baradlayné? Mi Nyilas Misi szuperképessége? A kötelezők – szerzők és címek egyaránt – már-már szitokszóként hatnak az iskolások körében; még a generáció olvasásra egyébként nyitott tagjai is elutasítják a kötelezők olvasását. Igaz, ami igaz, mai szemmel nézve a történetek helyenként sziruposan érzelgősek, a szereplők nagy része egyszerűen cringe, a szövegek olvasásához sokszor szótár kell, az olvasó türelmét pedig nem egyszer végtelen leírások teszik próbára. A KLASSZIKUSOK POPRITMUSBAN a magyar szerzők által írt iskolai olvasmányokat igyekszik újraértelmezni. A tizenhárom írás – miközben elfogadja a művek világának kereteit, tehát nem Ádám, Misi vagy Ernő jó vagy rossz mivoltáról értekezik – valamiképpen olyan formabontó megállapításra jut, amelyre a mű szerzője saját korában még nem gondolhatott. Ez persze azzal is jár, hogy valószínűleg az olvasó az elején meghökken majd, hogy a szerzők – pszichológusok, pedagógusok, irodalomtudósok, szociális szakemberek, szociológusok, földrajztudósok, természettudósok és nem utolsósorban szépírók – esze végképp elment. Reméljük, a végére sikerül meggyőznünk, hogy mégsem teljesen.