A kései transzilvanista Székely Ferenc műveit a személyes érzelmek szépsége, az Istenbe vetett hit és a közösségért érzett felelősség hatja át, a fenséges és a tragikum, egymástól elválaszthatatlan esztétikai értékek. Egy kifejezésben úgy fogalmazhatnék: a mélységes humánum. Székely Ferenc verseinek esztétikai-poétikai vállalásától ugyanis elválaszthatatlanok az etikai vonatkozások. Annak fognak megszólalni és abban fognak visszhangozni ezek a versek, akinek nem az állandóan választásra kényszerítő értékrelativizmus ellenében magának kell kiküzdenie a következő lépést, hanem annak és abban, aki vagy a költő világos etikai poétai ethoszát vallja, amelyben minden az, ami, vagyis a jó jó, a rossz elítélendő, a szép szép, a rút rút stb., vagy aki a keresés viszontagságai közepette biztosnak vélt fogódzókat keres és talál. Székely Ferenc kései kötetét lapozva nem fog csalódni – lelki-szellemi testamentumként viheti magával. (Borsodi L. László)