Az erdélyi szerzőben már fiatal korában munkált a versben való megszólalás késztetése, az 1970-es években ígéretes fiatal tehetségként tartották számon. Azonban eltávolodott a lírától, a hírlapírásban találta meg hivatását, szociográfiák és néprajzi művek alkotásával teltek el hosszú évtizedek, mígnem 75. születésnapjához közeledve gondolt arra, hogy szórványosan született verseit kötetben adja közre, így született meg az ötven költeményt tartalmazó számadáskötet, a Kisiklott csend. Az 1971 és 2025 között született versek időrendben sorakoznak a gyűjteményes, egyben válogatáskönyvben. Ilyenformán kronológiai ívben rajzolódnak ki a Székely Ferencet ihlető, inspiráló témák lírai megjelenítései, amelyek összeadják a költő gondolkodói rendszerét és lírikusi portréját. Ez a portré egy önföltáró alanyi lírikus és a közösségben gondolkodó, transzilvanista alkotó vonásaiból adódik össze; hagyományfolytonosság és kései modernizmus határozza meg lírája karakterét, miközben távol tartja magát az avantgárd vagy a posztmodern megszólalás lehetőségétől. Hisz a nyelv kifejező erejében, a tradicionális lírai témák -- szeretet, szerelem, honvágy, gyász, istenhit – eredeti ábrázolásának lehetőségében, abban, hogy a társadalmi, nemzeti sorskérdések alakíthatók, befolyásolhatók a költészet által. A kötet ötven verse fél évszázad alatt született, és e művek egyszerre mutatják az önmagába néző és a közösségéért felelősséget érző lírikust, egyben Kányádi Sándor, Sütő András, Farkas Árpád hatásának egyéni érvényesülését. A személyes hang, a bensőséges látásmód jelenik meg egyik korai versében: „Csönd lopakodik az utcán -- / anyám fehér mosolyát látom. / Kendőbe bugyolált bánata, / mint szomorkás ősz, / benéz az ablakon” (Kendőbe bugyolált bánat). Aztán túllép önmagán, az ég felé fordul (Karácsonyi ima; Nagypéntek), Kányádira emlékeztető, természeti képpel élő metaforát alkot (Fent vagyok), szülőföldjét és annak éthoszát verseli meg (Pusztakamaráson; Sütő András Pusztakamaráson). Így, ezen az íven jut el közössége, az erdélyi magyarság sorskérdéseihez (Fekete kendő), a nemzet szellemi arcának ábrázolásához (Farkasréti; Jézusfaragó). Székely Ferenc verseiben a humánum ölt 20. századi formakultúrával megrajzolt alakot, többek közt azt bizonyítva, hogy a klasszikus lírai toposzok is megszólaltathatók egészen eredeti, egyéni módon, személyes életérzés és kollektív nézőpont közös nevezőre hozásával. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"