A 19. század második felének megváltozott társadalmi, gazdasági és mediális viszonyai lehetővé tették, hogy egyrészt egy író már önállóan megtudjon élni irodalmi munkásságából, valamint ezzel egy időben a női írók felemelkedését maga után vonta. Az ’50-es, ’60-es évektől egyre több női író jelent meg az irodalmi nyilvánosság tereiben, legyen szó az alakulóban lévő, a polgárosodással együtt járó szalonélet felvirágzásáról, vagy a lapkiadás révén tömegekhez eljutott irodalomról. A jelen monográfia némileg oldalra lép a kánon által kijelölt iránytól és egy olyan szerzői életművet vesz górcső alá, amely hiteles képet nyújt a különböző irodalomhoz kapcsolódó karrierlehetőségekről. Kerpics Judit Jósika Júlia alakját helyezte a fókuszba, s rajta és művein keresztül a 19. század második felének magyar emigráns irodalmát, a kulturáls transzfer jelentőségét és mikéntjét, valamint a szociális normativitás kapcsolatrendszerét elemzi. Jósika Júlia egyike volt azon szerzők egyre népesebb hadának, akiket csak gyakorlatias szerzőkként szoktak emlegetni, mivel irodalmi műveikkel, publicisztikai írásaikkal, esetleg ismeretterjesztő munkáikkal valamiképpen a köznevelést tekintették elérendő célnak, a közhöz szerettek volna szólni, a sokakat érdeklőd kérdésekre adekvát választ adni. Innen is eredet a Jósika Júliához hasonló szerzők prózájának normatív irodalomként való aposztrofálása. A monográfia recepciótörténeti áttekintéssel indul, majd a szerzőnő pályakezdésének éveit ismerhetjük meg.