A sebek helyén hegek maradnak: a múlt traumái, az átélt borzalmak sosem múlnak el teljesen. Fakulnak, halványodnak, varosodnak, hegesednek, de mindig ott maradnak, emlékeztetik viselőjüket arra, ami megmásíthatatlan. A feldolgozás egyik lehetséges módja, ha a belső békét utazás révén nyeri el az ember. Ezt az utat választotta a végletekig kizsigert nőként olvasói elé narrátor, hogy a rideg és depresszív Magyarországot maga mögött hagyva bekalandozza a Mediterráneum izgalmas részeit. Péntek Orsolya könyve különleges műfaji keveréket mutat: egyszerre regény, esszé, utazókönyv és spirituális belső utazás. A történet egy magányos, múltjával küzdő művész vándorútját követi, aki Európa városain keresztül próbálja újraértelmezni önmagát és az otthon fogalmát. A narrátor egy fiatal nő, akit az élet keményen megtépett, de úgy érzi, még nem áldozott le neki. Az út során a helyszínek – templomok, terek, tájak – nemcsak díszletek, hanem lelki állapotokat tükröző, szimbolikus terek. A szerző érzékenyen és sűrű, lírai nyelven mutatja meg, hogyan fonódik össze identitáskeresés, történelem és személyes mítoszteremtés. A misztikus motívumok és a „mindenben ott lapuló isteni” jelenlét különleges réteget ad a prózának, amely egyszerre földi és metafizikus. A regény lassú, elmélyülő olvasásra hív, miközben páratlan atmoszférával idézi fel az európai kultúra sűrű rétegeit.