Valamiféle halhatatlanság ez a kötet. A költő elhagyott minket. Pegazusán a Holt Költők Társaságához repül. Várják. Befogadják maguk közé. Mert megérdemli. Nekünk itt maradtak szavai. Szó és kép ez a kötet. Vagy kép és szó ‒ mert a szobrok, festmények, grafikák születtek előbb. A kép és a szó lehetnek egyértelműek, de nagyon is elvontak. Péter képei a valóság kézzelfogható darabjaiból épülnek, Gábor költeményei hétköznapi szavainkból. Mégis felülemelkednek a sárgolyón. Nézzük, olvassuk, lelkünkkel emésztjük. S lelkünk felemelkedik e sárgolyóról. A szavak, a képek bennünk maradnak, nem eresztenek. Majd elő-előjönnek minduntalan, amikor szükségét érzik. Mit mesél a kép? Mit mond a szó? Ugyanazt másként? Mást ugyanúgy? Mit tud a világról ez a kötet? Egyet gondol benne költő és képzőművész. Bűnről, erényről, Istenről, emberről, nemzetről. A szó, a nyelv nemzetté tesz. A kép a térben minden - kié: körbejárható, nézhető távolról, közelről, megtapintható. A szobor környezete része. Változatlan marad a változó világban. Állandó, mint a szó. A magyar szó. A szobor állandósága hat minden arra járóra. Hat a költőre s így a szóra. A magyar szóra, Gábor szavaira. Aki már nincs, de szavai itt maradtak nekünk. Ahogyan Péter szobrai, festményei, grafikái a papíron. Kép a szó mellett. Kép a szóval tanít minket. Sorsunkról, magyarok sorsáról, magyar sorsról szól ez a kötet. Ditzendy Attila Arisztid