Halmai Tamás a legtermékenyebb költőink közé tartozik, akinek munkásságát kötetek tucatjai testesítik meg, Újabb könyvében metafizikus tartalmú gondolati lírája két versformában jelenik meg, a tercina és a szonett alakjában. Tartalmi szempontból e versvilág két fontos vonása figyelhető meg: a találkozások és kapcsolatok életmozzanata, valamint az irodalmi élmények, költészeti és bölcseleti hatások tükröződése. Vagyis e kötet versei egyszerre nagyon emberiek, lélek közeliek, illetve szellemiek, intellektuálisak. E kettő közelségéből, találkozásából bomlik ki egy egészen magasrendű, olykor éteri szférába fölérő líra. Az emelkedett mottóversben olvassuk: „A levegőnek szárnya nő a naptól; / és látja Isten, hogy fénnyel rokon / öröm csorog alá az arcokon” (Apokrif 2.0). E versvilág legfontosabb és leggyakoribb motívumai a fény, a szó, az Ige, a kereszt, az emberi szellem birtokolt öröksége, megannyi irodalmi emléke.