A föltűnően termékeny és igen sokoldalú felvidéki költő, Fellinger Károly (Pozsony, 1963) nyelvi-poétikai világát korszerűen keresztény szemléletmód sugarazza át. Versei és gyerekversei a formakereső játékosság és az örömhírhez hű melankólia köztes tereiben szólítják meg az olvasót. Hagyománytisztelő kreativitás, ismeretterjesztő ambíció (néprajzi és kultúrtörténeti vonatkozásban), családtörténeti elhivatottság és gyermekekhez is közel hajoló lokálpatriotizmus közös eredménye, hogy e nyelvművészet vezérmotívumai (Isten, kereszt, labirintus, menedék, nemlét, emlékezet stb.) meggyőzően szép hálózatot alkotnak. Idiómákkal játszó szemantika, aforisztikus-szentenciózus lelemények, esztétikai minőségeket elegyítő érzelmi-gondolati összetettség, a jelenetezések álomi/látomásos logikája, a képzettársítások végletes szabadsága és a képes beszéd eredeti megoldásai teszik egyedivé és emlékezetessé ezt a versnyelvi magatartást, ezt a poétikai kultúrát. Hommage-ok, ajánlások, átiratok és ekphrasziszok rajzolják ki a művészetközi tájékozódás életművet formázó mátrixát. Vladimír Holantól és Paul Celantól Pilinszkyn át Filip Tamásig, Marno Jánosig, Vörös Istvánig húzódik az a poétikai mező, melyben Fellinger Károly – groteszk hajlásokkal is – evangéliumi lírája a személyes közlés és az egyetemes szólamok egyensúlypontjaira tapint, a költészetet mint metafizikai kódfejtést mutatva föl. A saját hang kimunkálása, a megjelenések üdvös szaporasága és a kritikai elismerés – díjakban is megmutatkozó – egyöntetűsége a kései évek szüreti hozadéka. A fölfrissülő recepció több irányból, több szólamban keresett nyelvet az életmű szóra bírásához. Fellinger Károly „a sűrítés, a kihagyásos versbeszéd, a paradoxonok mestere” – fogalmaz Grendel Lajos (MH21/249). „[A] megtalált személyesség költészete ez” – írja Vida Gergely (MH74). S egyéb értelmezői észrevételek is lényegi vonásokat emelnek ki: „Pátoszmentes intellektualitás és nemes egyszerűség jellemzi sorait” (Bakonyi István, MH113) – „Kihalóban lévő faj, metafizikus költő” (Jász Attila, MH247) – „Nem csal, nem ámít. Hősközösségi, gyűjtögető életmódú költészettel játszik.” (Vass Tibor, MH258) – [a „Fellinger-világ”] „tele van banalitással és szentségekkel, csak rajtunk múlik, mit minek látunk” (Filip Tamás, MH111) – [a költő] „az életet gyűjti, annak minden kiterjedését, a puzzle valamennyi darabkáját egymás mellé próbálja” (Tamási Orosz János, MH280). A versek metafizikus-gondolati természete és a versnyelvi személyesség eredői ugyancsak számos olvasatban nyomatékot kapnak: „Fellinger Károly költészetében egyetlen megjelenítő síkra tereli az ember által megélt és megélhető valóságot, valamint azt a többletet, amit a metafizika, a filozófiai és teológiai értelemben vett transzcendencia, a megtapasztaltakon túli tényszerűség és feltételezés alkot, amit általában emberi létként írunk le.” (Fekete J. József, MH7) – „…ez a költészet egységesen magas színvonalon, a kortárs versbeszédek irányainak ismeretében (a nyelvi áttetszőséget, az emlékezés nehézségeit vagy egyáltalában a líra mai szerepét tematizáló versekkel) próbálja felfejteni a származásnak és a családi kapcsolatoknak az alkotómunkára gyakorolt hatásait” (Smid Róbert, MH100).