Huszadik századi irodalmunk meghatározó, ugyanakkor ellentmondásosan megítélt alakjának szerepét, portréját rajzolja meg Vasy Géza. A szerző az utóbbi években megjelent tanulmányait egységes gondolatmenetté szerkesztette. A kötet élén álló írás kritikailag tekinti át az ezredfordulós irodalmi diskurzus Illyés Gyulára tett kijelentéseit, majd Illyésnek a népi-bolsevik ellentétben játszott szerepét, a fordulat utáni megítélését értékeli a szerző. A következő rész az életmű belső alakulását vizsgálja, Illyés műfajteremtő és -újító kísérleteit, „hazateremtő” történelmi drámáit. A következő írás ismét a közéleti művész felé tekint, Illyés ötvenes évekbeli helyzetét, 48-képét, különös tekintettel a Fáklyaláng keletkezés- és hatástörténetére, de olvashatunk az 1958-as pártállásfoglalás Illyésre vonatkozó utalásairól és az írót a Kádár-kor első felében körülvevő légkörről. Szóba kerülnek a nagy művésztársakhoz fűződő kapcsolatok, Bartók, illetve a Bartók- és a Kodály-vers, Illyés Móricz- és Babits-képe is. A Hitelben, a Kortársban, a Tiszatájban és egyéb folyóiratokban, gyűjteményes kötetekben megjelent írások az egyre jobban tért hódító negatív Illyés-kép erőteljes bírálata jegyében születtek, az írót bölcs taktikusként, de meg nem alkuvó értelmiségiként láttatva. Irodalomtörténészek, a korszak iránt érdeklődő magyartanárok és a művelt nagyközönség figyelmébe érdemes ajánlani.