Az 1988 óta Magyarországon élő erdélyi író korai, 1969 és 1983 között keletkezett elbeszéléseinek válogatása a kötet, amely egyfelől lélektanilag hiteles képe a romániai, erdélyi magyar életnek és életérzésnek, másrészt tükre annak, hogy Szávai Géza már pályája első szakaszában milyen sokirányú kísérleteket folytatott, hogy újra és újra rátaláljon a témáit legadekvátabban megjelenítő ábrázolásmódokra. A kötetnek címet adó novella látszólag jelentéktelen, köznapi történet: egy este az állapotos asszony és a férje színházba készülődnek, ám öltözködés közben, majd az előadás utáni sétájuk és beszélgetésük során az olvasó számára is kiderül, hogy egész életüket most tervezik meg, most formálódik a még harmincdekás magzat jövője. A Pilátus drámai történet, egy gyilkosság következményeit jeleníti meg. Az idős férfi, akinek legény fiát a bálban halálra késelte egy másik fiatalember, pillanatnyi fölindulással bosszút áll a fiáért, fejszével agyonsújtja a börtönben ülő tettes kisgyermekét, majd magával is végez. A Fehér fenyők egy nyári tópart statikus képe, csakhogy ez a szinte moccanatlan világ egészen új jelentést kap, amikor megtudjuk, hogy a tó egy duzzasztott folyó, amely elborít egy kitelepített falut, és a tóparton a hajdan itt élt, és most az élettől búcsúzó falusiak üldögélnek. A Kőműves Kelemen az ismert ballada prózai földolgozása, azzal a kiegészítéssel, hogy Szávai Géza a kőművesek alakjába belerajzolta a bűntudat pszichológiáját is. A kötet legfeszültebb elbeszélése a Mozgólépcsők, amely a budapesti Batthyány téren játszódik, ahol az író kislánya, Eszter önfeledten le-föl jár a mozgólépcsőn, élvezi az először látott magyar fővárost, ahol minden szép és senki nem szól rá, mert magyarul beszél. Az író boldog és elégedett lenne kislánya öröme láttán, ha nem a fővárosi gyermekonkológiára készülnének kivizsgálásra. Ugyanis Eszternél Bukarestben agydaganatot állapítottak meg, az író ezért Budapestre hozza a kislányt, hogy végére járjon a gyanúnak, de mielőtt bevonulnának a klinikára, húzza az időt, hiszen lehet, hogy Eszternek ezek az utolsó felhőtlen örömmel telő napjai. Az író, miközben elégedetten nézi Eszter örömét, minden eshetőséggel számot vet, hiszen a boldog napokra a halál árnyéka vetül. Szávai Géza alapvetően realista irányú prózája hol a balladák, hol a tragédiák, hol a szimbolizmus irányába mozdul el; szinte valamennyi novellája más-más stílusban íródott, de abban közösek, hogy cselekményük a bűntelen, ártatlan gyermekek alakja köré csomósodik; meg abban is közösek, hogy szereplői lelki alkatát vizsgálva mutatja ki a kisebbségi sorsból adódó kiszolgáltatottságot. E pszichózisban egyszerre van jelen a szorongás és az indulat, és ezek ráadásul közel is állnak egymáshoz, hiszen hősei tudják, hogy a sors markában kell leélniük az életüket. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"