Mit tanítanak nekünk a fák? Kóda Aja már gyerekkorában felismerte, hogy egy fa több puszta szépségnél. Amikor édesapjától facsemetét kapott ajándékba, megtanulta: éppannyira rá vagyunk utalva a fákra, mint ők miránk. Jelzik az idő múlását, megtisztítják a levegőt, megújítják a földet – a jövőjükért viszont nekünk kell felelősséget vállalnunk. Kóda Japánt járva földcsuszamlásokat lát, favágókkal és hamuba hulló erdőkkel, friss csemetékkel és ősi, megzabolázhatatlan gyökerekkel találkozik. Útja során felismeri, hogy minden fa – legyen bár cseresznye-, hinoki, ezo luc, juhar vagy ciprus – saját, külön történetet hordoz. Ebben az időtlen, modern klasszikusban Kóda emlékeztet bennünket arra, hogy a fák tükröt tartanak nekünk: megmutatják, kik vagyunk, és mit hagyunk magunk után. „Vízben úszott az egész erdő – kivéve ezt, az öreg fatest közepét, amit szárazon, melegen tartottak a fiatal fa gyökerei. Nem is olyan egyszerű, ébredtem rá, hogy az öreg fa halott, a fiatal pedig él. Nem érdemes fennakadnunk az élet és a halál kapcsolatán vagy körforgásuk kegyetlenségén. Mindkettő csupán egy pillanat az időben – és micsoda szerencse, hogy ezt a pillanatot, ezt a melegséget nem mulasztottam el!” Kóda Aja (1904–1990) japán író és esszéista, Kóda Rohan író lánya. A Tokiói Egyetemen tanult japán irodalmat. Műveiben központi szerepet játszik a természet, a mindennapi élet és a hagyományos japán kultúra kapcsolata. Több rangos irodalmi díjjal kitüntették, írásai Japánban ma is népszerűek.