A maga nemében hiánypótló kötettel jelentkezik Cseh Dávid Sándor, akinek kutatási területe a japán esztétika és színháztörténet; a szerző egy monográfia keretei között foglalkozik a dzso-ha-kjú fogalmával, ennek a befogadókra gyakorolt összetett hatásmechanizmusaival, különös tekintettel a tradicionális japán nó-játékra. Ehhez Zeami mester (1363-1443) és a zen tanításai adnak keretet. A dzsó-ha-kjú a japán művészetek univerzális ritmuselve. Három egymást követő, organikusan összefüggő szakaszt ír le: lassú, tiszta, nyugodt kezdetet (dzso); a kitárulkozás, fejlődés, gyorsulás ívét (ha); és a hirtelen, koncentrált lezárást (kjú).