Szalóczi Dániel tintapacás "versikekötetét" nem szabad komolyan venni. Maga az ifjonc szerző kéri ezt a fülszövegben: "Ez a kötet a szerelemről szól, kicsit idétlen, kicsit komoly, kicsit mosolygödröt arcra varázsoló, kicsit szájszélet lebiggyesztő… Ezek olyan reggelire teavajjal versek, amit nem baj, ha leöntesz egy kis kakaóval, mert úgy sokkal inkább a magadénak érzed őket. Én is egy csomószor lekajáltam a cetliket, amikre írogattam, meg el is vesztettem párat". Győrfi András és Kaufmann Angie gyermekkort idéző rajzainak kíséretében kamaszoknak és kamaszlelkületű felnőtteknek szólnak a központozás nélküli, de - egyértelműen meglévő - zeneiségről tanúskodó sorok: "A jóéjtpuszit azt úgy szokták hogy a két szemre/ mondjuk van aki homlokra kéri/… ahogy rágcsálom a takarót/ a csücske a legfinibb/ aztán halkan becsukja az ajtót/ én meg összegubózok hogy minél kicsibb/ legyek// és lassanként puszijukba ragadnak/ a hiperálmos szemek" (Jóéjtpuszi)