Nem beszélhetnénk emberi kultúráról, ha csak annak materiális aspektusára figyelnénk: egy emblematikus várost sem képzelhetünk el emberek nélkül, akik belakják, formálják, birtokolják, máskor egyenesen kisajátítják a teret, vagy békésen megosztják bárkivel, aki arra téved. Bizonyos esetekben a városok auráját, nehezen megragadható szellemi közegét éppen a különleges lakosok, alkotók, csodabogarak alkotják meg, akik szívós munkával, a napi rutin kérlelhetetlenségével vagy az alkotás lázálmoktól gyötört delíriumával írják bele magukat, érzéseiket, vágyaikat és alkotásaik a város szövetébe. Száz Páltól, a Commenius Egyetem fiatal oktatójától nem áll távol az esszé, sem az útirajz, választott megszólalásmódja e zsánerek határvidékére vezeti el az olvasókat, hogy még egyszer – s fájdalom, talán utoljára – az európai kultúra értékeit kutassák fel a konzumizmus romjai között. A szerző az idő kérlelhetetlenségével és a feledés homályának elemi rettenetével szembesítette olvasóit Felszámolt temetők könyve (202409238) című munkájában, hogy aztán balkáni utazással vegyes elmélkedésre ragadjon minden érdeklődőt magával (Bosnyák képek; 202510203). Az Utolsó útirajzok helyszínei e tekintetben hagyományosabbnak mondhatók, ahol a kötet leendő olvasói közül is minden bizonnyal számosan megfordultak már.