A mai román költészet jeles alakja – az avantgárd és a posztmodern érintettsége után – „újra mer gyanútlanul szép lenni”, vagyis az élet szépségeit észrevenni és versbe szőni. Ahogyan a válogatáskötet ajánlója, Halmai Tamás írja: „akcentus nélkül beszéli a világlíra nyelvét”. Szabadverseiben harmóniában indáznak egymás mellett a gondolatok, az érzelmek, a hangulatok, a kulturális és mitológiai utalások vagy az alanyi monológok. A kötet nyitó verse mindjárt mutatja ezt a tiszta hangütést: „Az ég repedésein át tenyeredbe ömlik a reggel, / nincs idő a hideg fénnyel megmosni arcod, / megtisztítani az ólomnehéz éjszakától - / pacsirta hasítja a kék levegőt: / a szomjas szemek nem érik utol” (A szem sebei).