AJÁNLÁS Két könyvet vehet kezébe az olvasó, amikor Czilczer Olga új kötetét magához vonja. Hiszen felerészt verseket, felerészt rövidprózákat tartalmaz A világ ideje. Azaz egészrészt: irodalmat. S hogy mifélét? Létösszegzést, kozmoszi keretezésben – és egy minden elemében delejezően költői látásmódot. A levegősen központozatlan szövegtestek a soráthajlások játékából is metafizikus létbizalmat nyernek ki („a felhők közt is laknak”); a kihagyásos-utalásos versbeszéd sűrű személyessége identitástisztázó meditációk hanglejtését követi („lépteim kottába vannak írva”). Szelek, fák, madarak lakják a sorközöket is; lebbenékeny mindennapok titokzati rendjéhez életképek egyetemes távlatossága idomul („honnan hová tart a szél üzenete” – „Fejmagasságban a napi fény birodalmi határa”). Elmélyült és míves alanyi hitellel („Mióta a tüskék közé estem, a rózsák az arcomon nyílnak”) végső soron az idő életrajzát írják ezek a művek. A versek Nemes Nagy Ágnes és Rába György költészetét idézően veretesek, a prózai szövegek pedig stilisztikai mestermutatványok, meghitt lírai példázatok. Ekképp kétszeresen is találkozhat a befogadó ízlésével ez az anyag – és ez az anyagtalan. (Halmai Tamás) Versek a kötetből AMI LOMB Fényeim nyírta a föld aranyát a nádon át az éren át tarlón a hajszálrengeteg aratásban heten színek már az utolsó tincseknél tart az olló tulajdonképp tűrhetően nézek ki még felöltve a folyókanyart antik utánzatú nyakék fésülni alig kell már a frizura tövig rövidül öröklött kalap a kék bolt szemben a tér boga-ága ami lomb a tükörben terül Hat felé járt Hogy éppen ezt az ágat választottam pihenőül? Talán mert mutatója a hatos felé mutatott. Hat felé járt. Ilyentájt szívesen ereszkedem alá tollaimba burkolódzva. Ülhettem volna persze a karra is, mely mielőtt becsukta az ablakot, kinyújtózott az üvegen, kereten túli űrbe, mint egy zászlórúd, mintha csak nekem kínálkozna fel, lennék a vászna, rajta lengedezzem. De ahogy az órák vonuló rajához nem csatlakoztam, nem lettem valami kétes szabadság zászlaja sem. A zászlók ellobognak az éjszakában. Még kapóra is jön nekik a napszak. A halogén villanykörték lángjával lobbannak el, mintha csak gombnyomásra. Az ember csavarhat a foglalatba újat. Velem ilyesmi meg nem eshet. Én kitartok. El miért is tékozolnám tollaim sötétjét hajnalig?