Színház és álom – e két szó tudná leírni a romló látású, félig lengyel, félig orosz származású ünnepelt színházi rendező Łukasz Kleban életét. Például valódi volt-e orosz édesanyja, a tehetségtelen színésznő odaadása a családja iránt, vagy több volt benne a megjátszás, hiszen egyszer csak elhagyta őket, mindössze Csehov drámaköteteit hagyva hátra. E szerző visszafogott melankóliája, sajátos mikrokozmosza mindenesetre olyan hatást gyakorolt a fiatal Łukaszra, amivel csak féltestvére, a kis Urszula iránti rajongása vetekedhetett… Az álomszerű, intenzív érzések és a színház bűvköre a visszatekintő „néma önéletrajzban” túlnőnek még a második világháború megpróbáltatásain is. Végigkísérhetjük Łukaszt élete fontos helyszínein, Varsón, a szovjet megszállás alá került Grodnón át Londonig. A belső utazás eközben egy külsővel párosul: az idős Łukasz és felesége a gyógyulás reményében Velencébe utaznak, és a karnevál küszöbén álló város a maga számtalan művészt megihlető atmoszférájával maga is szinte főszereplővé lép elő a kisregényben. A címbeli fehér éjszakák pedig egyszerre idézik fel a vakságot és egy életre szóló, nagy szerelem történetét. Láthatóan Urszula aludt mélyebben, mert nem reagált arra, hogy Bogdan föláll, gyorsan fölveszi a fürdőnadrágját, és fejest ugrik a vízbe. Nem jött már föl többé. Ha úgy akarja Łukasz, egy pillanat alatt lerohan a dombról, a vízbe veti magát, kimenti a fuldoklót. De nem akart, görcsösen tapadt a földhöz rejtekhelyén. Mi történhetett Bogdannal? Görcsöt kapott hirtelen a napozás után? Volt egy gödör a gyökerek között, a partnál, a meder alján? Hirtelen a mélybe rántotta az örvény? Bármi is történt, amikor Urszula fölébredt, és sikítva ugrott a vízbe, már késő volt. Csak ekkor rohant le a dombról Łukasz, ruhástul ugrott a vízbe, és kihúzta a partra fuldokló húgát.