Utoljára 1962-ben jelent meg átfogó munka, amely arra vállalkozott, hogy megismertesse a magyar olvasókkal a szlovák irodalom aktuális trendjeit. Sziklay László vaskos, többszáz oldalra rúgó kötete az akkori irodalomtörténeti paradigmákhoz alkalmazkodva szélesre tárta vizsgálata horizontját. A jelen kötet nem akar átfogó, az azóta eltelt hatvan évet minden részletre kiterjedően bemutató irodalomtörténet lenni. Erre a terjedelmi korlátok sem teszik alkalmassá a Radoslac Passia és Ivana Taranenková szerkesztésében megjelent kötetet, valamint a rendszervált követő kulturális és irodalmi változásokat sem. A szlovák irodalomban ugyanis az elmúlt évtizedekben, ahogy azt a szerkesztők is kiemelik a kötet előszavában, a fragmentáltság és az individualizálódás lett jellemző. A korábban meghatározó alkotókörök, generációs jellemzők érvényüket vesztették, helyükre a kilencvenes években a posztmodern szövegjátéka, az ezredfordulót követően pedig az egyéni és a közösségi tapasztalatot láttató megközelítésmód érvényesült, amely az elmúlt években a feminista és a gender alapokon álló tapasztalatokkal, valamint a külföld és a haza dichotómiájára épülő belátásokkal gazdagodott. A kötet a műnemek és műfajok tekintetében sem tud átfogó képet adni, a két nagyobb tematikus blokk a kortárs szlovák prózára és a lírára fókuszál. Mivel Magyarország és Szlovákia között az elmúlt években megélénkült az irodalmi és a kulturális csere, az egymásra való szorosabb odafigyelés, az irodalomért általában lelkesedő olvasók is eligazodási pontot nyerhetnek a kötetből. A Passia és Taranenková szerkesztésében megjelent kötet fejezeteit a Szlovák Tudományos Akadémia Szlovák Irodalmi Intézetének, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Bölcsészettudományi Karának, valamint a Cseh Tudományos Akadémia Cseh Irodalmi Intézetének tagjai jegyzik.