Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A Hitlerjugend (HJ) a világ egyik legnagyobb és legjobban szervezett ifjúsági szervezete volt, a negyvenes évek elején a maga több mint nyolcmilliós tagságával. Mint fontos szervezet, igen kiterjedt külkapcsolatokkal rendelkezett, és így komoly politikai tényezővé is vált. A fiatal történész szerző előző kötetében (A Hitlerjugend és Délkelet-Európa; 201214030) is a német nemzeti szocialista birodalom ifjúsági szervezetének a történetével foglalkozott. A legújabb, igen alapos kötet, kibővítve a földrajzi látókört a HJ "külpolitikájáról" szól, ennek változásait követi nyomon a kezdetektől - vagyis az 1933-as náci hatalomátvétel előtti időszakra is kitérve - egészen a második világháború végéig. Megtudhatjuk, milyen előzményekre (például az ún. Német Szabadcsapatra vagy a Vándormadarakra) támaszkodhatott a Hitlerjugend e tevékenysége során, milyen szellemiség és koncepció húzódott a háttérben, kik voltak a HJ fő partnerei Európában és a nagyvilágban (elsősorban a főpartnerekkel: olasz, japán, brit és francia ifjúsági szervezetekkel, de még baltikumi vagy éppen afrikai csoportokkal is foglalkozik a szerző), e kapcsolatoknak milyen keretei és formái alakultak ki. Fontos megemlíteni, hogy nemcsak szélsőjobboldali ifjúsági szervezetekről vagy más országokban alakult NSDAP-csoportokról van szó a partnerek között, hanem általánosabb jellegű szervezetekről is, Anglia esetében például a Cserkészszövetségről. Megismerhetjük a szinte egész Európára kiterjedő Hitlerjugend-táborokat, a különböző sportjátékokat és kulturális seregszemléket, de azt is, hogy az egyes utak során milyen nehézségek, konfliktusok, atrocitások merültek fel. A szerző a kronológiára is ügyel - egymástól elkülönítve mutatja be a háború előtti és alatti kapcsolattörténetet. Az alapos forrás- és irodalomjegyzékkel, színes térképvázlatokkal, táblázatokkal és névmutatóval záródó monográfia szakemberek és érdeklődő laikusok számár egyaránt érdekes és rendkívül tanulságos olvasmány. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Vitári Zsolt (1975-)

A Hitlerjugend és a nagyvilág

Aktuális online ár
1 596 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Vitári Zsolt (1975-)
ISBN
9789639893757
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
551 o.
Kiadó
Pro Pannonia
Cikkszám
3000218845
Sorozatcím
Pannónia könyvek ; 0237-4277

Darabszám