Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Ez a reprezentatív kiadvány az Andrássy család egy különös - mondhatni: különc - tagját, házassághoz vezető romantikus szerelmét, valamint az általa építtetett mauzóleumot és az ott tartott nagyobb temetéseket mutatja be. Andrássy Dénes Krasznahorkahosszúréten született 1835-ben, az ipar és a mezőgazdaság fejlődése területén elkötelezett és jelentős közhivatali szereppel bíró Andrássy György gyermekeként. Az apa és a fiú közti különbség - Dénes ui. erőteljesen humán beállítottságú volt - korai megmutatkozása, ellenérzésük feloldhatatlannak tűnő volta, valamint a Hablawetz Franciskával - a menyasszony polgári származására való tekintet nélkül és az Andrássy család beleegyezése hiányában - történt házasságkötése utáni kegyvesztettsége csak az apa és az elsőszülötti jogokkal addig felruházott öcs halála után változott meg. Ezt követően Dénes gróf műpártolói, jótékonysági és kulturális tevékenységéről vált ismertté a kortársak számára. Felesége elhunyta után Krasznahorkaváralja helység mellett nagyszabású mauzóleumot emeltetett, ahová asszonyát is, őt is végső nyugalomra helyezték. A kis könyv igazán érdekes tartalma korabeli és mostani illusztrációkkal, irodalomjegyzékkel kiegészítve eleveníti fel a grófi pár életét, festi le a mauzóleum impozáns épületét és emlékezik meg Andrássy Dénes és Franciska temetésére.

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Vita Fumus - Az élet füst

Basics Beatrix (1956-)

Aktuális online ár
299 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Basics Beatrix (1956-)
ISBN
8088837960, 9788088837961
Egyéb szerzőség
Méry Gábor (1967-) (fotó)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2006
Egyéb információk
100 o.
Kiadó
Méry Ratio
Cikkszám
3000146180
Alcím
az élet füst

Darabszám