Jelen kötet a 19. századi magyarországi pszichiátria intézményesülésének mindeddig feltáratlan forráscsoportját teszi hozzáférhetővé. Schwartzer Ferenc 1848-as európai tanulmányútja során keletkezett útinaplója, valamint Schnirch Emil, a lipótmezei Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda első igazgatójának 1861–1863 között készült úti jelentései abba az időszakba engednek betekintést, amikor az ellátás megszervezése és egy országos tébolyda létrehozása központi szakmai kérdéssé vált. Az intézményesülési folyamatban kiemelt szerepet játszó technológiai utazások gyakorlatán keresztül kirajzolódik a pszichiátriai tudás létrehozásának és közvetítésének folyamata is. A két elmeorvos által az európai intézetekben megfigyelt térszervezési elvek, adminisztratív struktúrák és terápiás módszerek olyan mintákat jelentettek, amelyek szelektív átvétele és a hazai viszonyokhoz igazított adaptációja alapvetően befolyásolta az intézménytervezés irányait. Az útleírások nemcsak a két orvos szakmai horizontját és megfigyelési szempontjait, hanem azt a gondolkodásmódot is láthatóvá teszik, amely a 19. század közepén az elmebetegség, az intézményi rend és a gyógyítás viszonyát meghatározta.