A Svájcban élő költőnő a tiszta gondolatok, a szép érzelmek és az egyszerű szavak költője, aki összetett mondandóját, rétegezett üzenetét is hatásos egyszerűséggel fogalmazza meg: „Katedrálist könyvekből emeltem, / mondatokból nőttek a falak, / olvasgatva egy Istent emeltem, / magasba röptették a szavak” (Isten). Belső kozmoszát is a legtermészetesebben ábrázolja: „Hold-magányban oldódik az alázat. / Ezüst homályban kínál bor-ködöt. / Széthasított csönd küld nyugtalan lázat / Behúztad függönyöd” (Négysoros 2.). Ugyanakkor van hajlama nyelvi játékokra, mintegy jelezvén, hogy a mondandó komolysága és a nyelv játszi használata egyáltalán nem összeférhetetlen (Ő(ABC); A fák télen; Nem azért; Tervemberek). Minden verse – a játékosabb karakterűek is – komoly és nyugtalanító gondolatokat fogalmaz meg; azt kérdi, hogy vajon a templomi áhítat nem önámítás-e (Templomban), hogy miként lehet elviselni a csalódás fájdalmát (Mint béka a víz alól), hogy melyik nagyobb büntetés: az öngyilkosság vagy a tovább élés kínja (Öngyilkosjelölt), miért társul a szeretet érzéséhez a veszteségtől való félelem (Nárcisz), és miért nem csillapul soha a honvágy (Honvágy). A. Túri Zsuzsa hat tematikus ciklusba osztotta e kötete darabjait, és ez a hat fejezet lefedi egész költői univerzumát: mint a hit kérdése, az élet elviselése, az otthon emléke és a honvágy, a szociális problémák sokasága, a jóság és emberségesség megannyi jele, az elmúlás és az öröklét – azaz a líra tradicionális témaköreit. Költészetének titka abban áll – ahogyan Baranyi Ferenc írta --, hogy hagyományos költői témákat dolgoz föl rég ismert, olykor elkoptatott szavakkal, mégis eredetinek tűnő és hatást keltő költő, akinek egyetlen gondolata sem elcsépelt, egyetlen kifejezése sem sablonos. Úgy tud köznapi dolgokról egyszerű szavakkal szólni, hogy mindig megérinti, olykor föl is kavarja olvasója lelkét. Képes új csillogást adni az ismerős versmondatoknak, miközben egyedi és sajátos gondolati-nyelvi kontextust teremt a maga természetességével. Magáról mondja: „Nem tűnök el innen ám teljesen én sem, / génekkel és vérrel talán átszivárog / s megcsillan szemekben, mint fény a késen: / zúgásért kagylóban én leszek a zálog” (Hagyaték). Őszinte és tiszta hangú költő, aki számára a líra nem más, mint másokat elvarázsoló önkifejezési forma. Úgy adja önmagát, hogy olvasót lázba tudja hozni: fölkelti figyelmét, fölkavarja az érzéseit vagy egyszerűen csak tűnődésre készteti. Az Ünnepi Könyvhétre megjelent könyve a kortárs líránk figyelemre érdemes teljesítménye. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"