Giulia Caminito történetének első pillanatai a főszereplő, Loris gyermekkori emlékében játszódnak, egy napsütéses nyáron, a nagypapa kertjében, romok és a rigók között. A férfi annak idején itt tanulta meg a természet és a kétkezi munka örömét: madárketrecet készített, galambokat nevelt. Ez az emlék – amikor a félelem és az aggódás még nem öltött formát - ott pihen a tudata mélyén. Felnőttként Loris egy könyvkiadónál dolgozik, de a munkája bizonytalan és alulfizetett. Belső világában a legnagyobb ellensége a teste, amely folyamatosan jeleket küld neki: "valami nincs rendben" – ezt üzeni minden ólmos fáradtság, furcsa bizsergés, apró fájdalom. Elkezd az interneten keresgélni, és a világháló a diagnózisok végtelen tengerévé válik, amelyben Loris egyre mélyebbre merül. Idővel a test és az elme határai elmosódnak. A regény legmegrendítőbb eleme a Katasztrófa megjelenése. A külvilág számára láthatatlan, de Loris gyakran érzékeli alakként, amelynek formája soha nem állandó, néha macska, máskor nő, farkas, vagy csak valami, ami a valóság és a rémálom között lebeg. Katasztrófa nem csupán egy hallucináció vagy metafora: ő a belső félelem megszemélyesülése, Loris legközelebbi társa, aki akkor van mellette, amikor a világ elhagyja őt. Segítő lenne, kísértet, démon? Mindegyik és egyik sem... Ahogy a sztori halad előre, Caminito nem pusztán arról mesél, hogy mi történik Lorisszal - hanem arról is, hogy miért. Loris nemcsak fizikai, hanem egzisztenciális válságon megy keresztül: a felnőttség elérésének kudarca, a romló önbecsülés és a társadalmi elvárások súlya egyre jobban rávilágít arra, hogyan boríthat el egy embert a meggyőződés, hogy nincs kontrollja saját teste vagy lelke felett. A regény nem egyszerűen egy történet egy hipochonder férfiról, hanem egy generáció látlelete, amely a bizonytalan felnőttség és egzisztencia, illetve az állandó önvizsgálat súlya alatt meghajolva próbálja megtalálni önmagát. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"