Kiajánló Gyűjtemény: 23 szerzőről 48 kistanulmány, kritika; elemzések klasszikus költők műveitől elsőkötetes szerzők verseiig. „Meggyőződésem, hogy a médiumnak tekinthető szerzők – műveik által – valami életbevágóan fontosat akarnak üzenni azzal kapcsolatban, hogy miként érezzük magunkat, hogyan küzdjünk lehúzó külső-belső hatásokkal, milyen életfelfogásunk legyen. Ahhoz is hozzá tudnak szólni rejtelmes, nagy erejű képekben, hogy milyen legyen s ne legyen az a kulturális-politikai-értékrendbeli tág keret, paradigma, melyben jól és hosszan tudunk élni nemcsak mi, hanem utódaink és utódaink utódai is.” (Részlet a mű előszavából) Ízelítő A túlvilági fogalma arra utal, hogy jelen van az érzékelhető világban „valami”, ami nem érzékelhető. E jelenlét, mint minden esetben, hatást is jelent. Hatni kétféleképpen lehet: vonzással és erővel. A vonzás vágyat ébreszt, az erő tovalökdös. Ami vágyat ébreszt, az inkább képi természetű, ami lökdös az inkább érzelmi/indulati. Prágai Tamás elbeszélői világát ez a két lelki valóság uralja, ők a vezércsillagok. Azok a főhősök, akikkel a szerző – és ekként az olvasó – nagyobb mértékben azonosul, mindig érzik is ezt a kétágú túlvilági többletet. De nem csak érzik e hatást, el is szenvedik: cselekedeteiket, sőt sorsukat e hatásnak látjuk alárendelődni. Azért beszélhetünk sorsról, mert a túlvilági többlet fogalmával együtt a teremtő hatalom fogalma is sejtetődik. E két szakrális fogalom létmódja e novellákban a sejtelemszerűség. Sejtelemszerűen vonzza, illetve taszítja a főhősöket „valami” sorsuk ősképe felé, ez az őskép azonban evilágon kívüli. Amikor a „túlvilági többlet” jelenségét érezzük hatni a főhősökben, akkor tudatosítanunk kell, hogy e hatás éppen evilágon túlra lendítené őket. A túlvilág megjelenése evilágban abszurddá teszi az ábrázolást. Formai szempontból ez azt jelenti, hogy a képzeleti elem lépten-nyomon rávetül az érzékelt elemre. E két elem jelenlétét egyenrangúnak érzékeljük. Az olvasó úgy érzi, a valóság evilági talaján lépked, miközben belemerül egy-egy novella világába, aztán szinte észrevétlenül elveszíti a lába alól a talajt. (Részlet Prágai Tamás Ellenőrök a hatoson című novelláskötetének értelmezéséből)