Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
18%
Teljes leírás
"Szerelemben, háborúban mindent szabad" - szokták mondani, de a szállóige eleje egyúttal a magyar címe Nermin Bazmen török írónő Kurt Seyit és Sura című regényfolyamának is, amelyből először hazájában két évadot megért történelmi, televíziós romantikus dráma készült, amit aztán 2015-ben az RTL Klub, majd - nézettség hiányában - idén a Duna TV is átvett. A szerzőnő huszonöt évnyi kutatómunkáján alapuló családregény egy megrázó kor kulisszái közt játszódik. Oroszországban II. Miklós cár uralma már meglehetősen ingatag és a politikai ellenállás is jelentősen erősödik. Néhány katona a sármos Kurt Seyit Eminof hadnaggyal az élen hazatér, hogy kipihenje a hosszú harcok fáradalmait. A bálok, családi látogatások során a szoknyavadász tiszt megismeri Surát, és ezzel egycsapásra megváltozik az élete. Ám a hírhedten cárpárti Eminof család tagjaként szembekerül Sura tehetős famíliájával, amely az ellenállást támogatja. Ez az alaphelyzet, amelyből aztán kibontakozik a romantikus szerelem, miközben darabjaira hullik a régi világ és a cári Oroszország pompázatos világából a bolsevik forradalom és az első világháború poklába követhetjük a főszereplő párt. Nermin Bezmen hitelesen mutatja be az uralkodó és az arisztokrácia fényűző, mesés világát, de a Fekete-tenger partján élő törtök közösség hétköznapjait és ünnepeit is. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Bezmen, Nermin (1954-)

Szerelemben, háborúban I. - Kurt Szejt és Sura

Borító ár
3 990 Ft
Aktuális online ár
3 272 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bezmen, Nermin (1954-)
ISBN
9786155334429
Egyéb szerzőség
Sastyin Gergő (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2016
Méret
24 cm
Kiadó
Trivium
Cikkszám
3001020822
Alcím
Szerelemben, háborúban I. kötet

Darabszám