Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
Az újságíró szerző már előző kötetében is a lélek betegségét helyezte centrumba (A depresszió béklyójában, 201814050), amikor mély empátiával, szakemberek segítségével fejtette fel a depresszió eredőit, okait, lélektanát. Mostani kötetében a szenvedélybetegségek (függőségek) mibenlétét ismerteti meg az olvasókkal, amikor addiktológus, pszichiáter, pszichológus (pl.: Rácz József egyetemi tanár, Demetrovics Zsolt egyetemi tanár) szakemberekkel készített interjúkkal, magyarázatokkal kíséri az olvasót ezen a komor, a lélek legmélyebb, legsötétebb bugyrait feltáró úton. Zacher Gábor toxikológus bevezető és záró sorai nyomán döbbenetes adatokkal szembesülhet az olvasó, amikor megtudja, hogy hazánkban nyolcszázezer nyilvántartott alkoholista, illetve két és félmillió nagyivó él. Ez statisztikai számokban kifejezve azt jelenti, hogy minden magyar ember (beleértve a csecsemőket is) fejenként tizennégy liter 96 százalékos alkoholt ereszt le a torkán évente. Ezzel a döbbenetes adattal Európában a negyedik helyen állunk. Míg azelőtt az alkoholizmus foglalta el a szenvedélybetegségek sorában az első helyet, ma már a különféle kábítószerek (ecstasy, heroin, kokain, herbál, máktea stb.) rabságában vergődők is „felzárkózni látszanak” az alkoholbetegek sorába. A drogbetegeket gyógyító különböző terápiás központokban (Leo Amici Drogterápiás Otthon, Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány, Arat Éra alapítvány, Bázis Addiktológiai Szolgálat, Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Drogambulancia stb.) tett látogatásai során a szerző interjúkat készített az ott gyógyuló szenvedélybetegekkel. Ezek a megrendítő, döbbenetes erejű riportok napjainkba, a való világ sűrűjébe kalauzolják el az olvasót. Eltérő, motívumaiban (pl.: szociális minták) mégis számos azonosságot mutató sorsok tükrében láttatja honnan ered, illetve hová vezet a függőség, amely átveszi az uralmat a beteg felett és mennyire szövevényes és bonyolult a benne vergődők világa. A betegekkel folytatott beszélgetések és a szakemberektől nyert információk egymást kiegészítve rajzolják fel a szenvedélybetegség bonyolult térképét. A sötétből kivezető utakra is elkalauzol a szerző számos ismert emberrel, művésszel (pl.: Szabó Győző színész, Kis Tibor a Quimby zenésze, Takács Tamás rockénekes és mások) készített interjú során. A személyes beszélgetések megrendítők, remélhetően aki elolvassa majd a könyvet, betegként tekint ezentúl ezekre az emberekre, akik nap mint nap megvívják harcukat, hogy le tudjanak jönni az anyagról vagy abbahagyják az alkoholfogyasztást, nagyon nehéz harc ez, de van remény… A fontos téma közérdeklődésre tart számot, felnőtt olvasók széles körének érdemes ajánlani "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Murányi László, L. (1956-)

Szenvedélyek hálójában

Borító ár
3 990 Ft
Aktuális online ár
3 072 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Murányi László, L. (1956-)
ISBN
9789635443741
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2021
Méret
362 o.
Kiadó
Kossuth
Cikkszám
3001058515

Darabszám