Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
27%
Teljes leírás
„Egy, kettő, három, te leszel a párom!” A legkisebbeknek való mondókákban is főszerepet kapnak a számok. Előbb az általános számfogalmakat nevezzük meg: egy vagy sok, aztán már háromig is sikerül, aztán ötig, tízig! Lehet osztozkodni, de az is fontos, ki az első, ha felvágják a születésnapi tortát, kinek van több a tányérján, vagy egyenlően lett-e tálalva. Kialakulnak szépen lassan a fogalmak, mire iskolába megy a gyermek, lesz mire alapozni, kezdődhet maga a számolás tanulása. A kezdeti lépésekhez kívánunk segítséget nyújtani képes szótárunkkal. Tanuljunk játszva, örömmel! Sorozatunk négy nagy témába rendezi össze az iskoláskor előtti gyermekeknek a sokszínű világ kifejezéseit, hogy ezáltal játékosan gyarapodhasson szókincse, megalapozhassa készségeit és képességeit a további tanuláshoz. A fotókon keresztül élőhelyük szerint mutatja be az állatvilágot (Háziállatok, A vadonban, Vízi világ, Dzsungel, Állatkölykök); a kisgyerek első tapasztalati dolgait: testét, az ennivalóit, játékait, a házban levő dolgokat, fogalmakat (Kicsik világa, Mi micsoda?, Otthonunk). Fejlesztő jellegű a Színek, Számok, Formák, Betűk, Állatábécé című kötetek, az alapfogalmakkal megágyazva az írás és olvasás gyakorlatának. A Járművek téma pedig a mindenféle autókra és munkagépekre kívácsi kicsik érdeklődését kívánja kielégíteni.

Hamarosan rendelhető

Számok – Első képes szótáram

Bogos Katalin

Borító ár
2 490 Ft
Várható ár
1 818 Ft

Várható megjelenés: 2026.03

Termék részletes adatai
Szerző
Bogos Katalin
ISBN
9786155612756
Nyelv
magyar
Kiadó
Csengőkert Könyvkiadó
Cikkszám
3001099880